HTML

Pálka

Végre van 1 picivel több szabadidőm,így megosztanám piciny kis életemet:)

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Lélekben pihenőidőn

2008.06.26. 18:08 :: Pálka

Ezen is túlvagyok.Elvileg.Ma volt az utolsó vizsgám,de egyszerűen fel nem tudom fogni.Közli a tanár,hogy csak a jegyzetből kell készülni,majd első vizsgán olyat bekérdezett,amiről alig írtunk,most meg olyat kérdezett,hogy még csak említés szintén sem volt róla szó az ÉN jegyzetemben.Hangsúlyos szó az én,mivel ezek szerint csak szó volt róla,hiszen könyvből nem kellett készülni,de úgylátszik,ezeket a témákat én nem tartottam fontosnak.No,mindegy,ezt már megírtam,reménykedek mostmár,hogy görbülni fog,és végre fizikai mivoltában is kitör a vakáció számomra is.

Tegnap szerencsésen leérettségizett barátnőm,és barátnője,Zsófi.Örültem mindkettejüknek,mondtam előre,hogy nem kell itt félni,dehát nem hallgattak rám.:-) Egész jól elbeszélgettem az emberekkel,miközben készültem a mai vizsgára,az egyik tanárt én szolgáltam ki:) Majd szépen megkocsikáztattam magam,hazavittük Tüncét,elmentünk még Szarvason erre-arra,és máris itthon voltam.Majd sajnos mennem kellett Szegedre,hiszen reggel 8ra nem teljesne vagyok benne biztos,hogy odaérnék a reggeli busszal.Este megnéztem az első elődöntőt az EB-n,sajna a németek nyertek.Nade nem kaphatnak ki mindig:) Majd tovább szenvedve a forróságtól,kb félóránként felébredve sikerült aludnom összesen olyan 6 óra hosszát,és irány a vizsga.Ezt már részleteztem:) Majd jöttem is haza,egyik volt osztálytársammal találkoztam,jó volt vele beszélgetni.Sikeresen hazaértem eztán és megkezdődött a lélekbeli pihenőidő:) Mostmár pedig nincs más dolgom,mint várni az eredményt...és kibulizni magam végre a nyáron.

Szólj hozzá!

Start

2008.06.23. 20:02 :: Pálka

Üdvözlök mindenkit!

Nos,bár még egy utolsó felvonás hátravan,egy utóvizsga,de most éreztem annyi erőt magamban,hogy elindítsam az én kicsi blogomat:) Régóta tervezem,még a napló-ötlet is erősen kavargott bennem,de maradtam a blognál.

Noshát,bár igyekszek minél többet pihenni,voltak azért élmények.Hétvégén lezajlott a falunap,tiszta jó volt.Kicsi korom óta járok,és bár jópár évig csak a hintákért,és valami ajándékért mentem ki a szüleim társaságában,állíthatom,hogy ez volt az egyik legjobb.Kezdődött a motoros show-al szombat este.Mostanában nem tudom mi van velem,de egyre jobban tetszenek a nagymotorok,úgyhogy erősen gondolkozok,hogy letegyem a jogosítványt rá.Nos,hát tényleg jó volt,volt quad,miegymás.Majd barátnőmmel megnéztük a holland-orosz negyeddöntőt az Európa-bajnokságról,külön öröm volt,hogy döntetlen lett,így a TippMixem még életben maradt.Majd alvás,reggel korán kelés,irány barátnőm mamájáék,szülinapi és névnapi ebéd egyben.Jó volt,finom volt a kaja is,és egyre jobban úgy érzem,barátnőm családja is elfogadott,és szeretnek is.Innen délután kettőkor továbbálltunk,vissza a falunaphoz.Jött a tombola-sorsolás,és mit ad Isten,nyertünk 1 kávéfőzőt.Sose jön rosszkor:) Bár a főnyeremény jobb lett volna:) Majd jól belaktunk,aztán készültünk az esti Republic koncertre.Nagyon jó volt,nem vagyok 1 nagy koncertre járós,deha már ittvan a szomszédban,miért ne?Ráadásul szeretem is a zenéjüket.Ennyi embert még nem láttam kis falumban koncerten,és igazán jó zenék is mentek.Barátnőmmel nagyon jól szórakoztunk.Majd tűzijáték,rögtön utánna,szép volt:) Aztán siettem is haza,hiszen kedvenceim játszottak az EB-n,az olaszok,sajna kiestek.Nade nem nyerhetnek mindig.:) Majd reggel elbúcsúztam barátnőmtől,és nekifogtam kicsit tanulni,de nem tudom,mire fogok jutni.Mivel egyszer már tanultam rá,ismerős a szöveg,és azthiszem,hogy már tudom,a végén viszont mégis úgy érzem,hogy ez kevés lesz.Na,csütörtökön kiderül:) Majd jött a nap legjobb híre: Barátnőm felhívott,hogy felvették Szegedre a suliba,így hozzám költözik:) Mondanom sem kell,hogy nagyon örülök.Nagyon furcsa lesz,de egyben remek érzés is,hogy egyre több időt tölthetünk eggyütt.

Viszont anyukám megint fura.Beszélek hozzá,nem szól semmit,majd poénkodik eztán,szóval nem értem.Nade mindegy is,nem fogunk ezen összeveszni:) Ennyit mára,jól kiírtam magam,így kezdetnek,egyszercsak jelentkezek.

Üdv.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása